Semplice eleganza
Írta: Kozma Zsuzsanna Módosítás: (2012 február 16) Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail
 

NETEZZÜNK EGYÜTT BIZTONSÁGOSAN

 

 

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete (NGYSZ) és társulásunk közös szervezésében került megszervezésre a „Netezzünk együtt biztonságosan” címet viselő előadás a Devecseri Kastélykönyvtárban 2012. február 7-én, mely a Safer Internet Day (SID), azaz a Biztonságosabb Internet világnapja.

 

Az évente több mint 60 országban megtartott világnap célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Plus program akciótervének keretein belül felhívja a figyelmet az internet jelentőségére, az ott leselkedő veszélyekre, zaklatásra, a gyermekpornográfiára és más illegális jelenségekre, tartalmakra. Ezen a napon az ország számos pontján zajlanak biztonságosabb internet foglalkozások, rendezvények, oktatások, előadások az NGYSZ szervezésében.

 

alt A rendezvényen Nagy István az egyesület munkatársa színvonalas, kérdéseket felvető és egyben ezekre válaszokat is adó előadásából többek között azt is megtudhattuk, hogy ezeket a veszélyeket hogyan háríthatjuk el, mire kell odafigyelnünk gyermekeink védelmében. Ezen kívül a mobiltelefonokkal kapcsolatos hasznos információkat is hallhattunk.

 

Az egyesület munkatársai előzetes egyeztetés alapján ingyenesen tartanak előadást a témában, általános-, középiskolás gyerekeknek és szülőknek is. Időpontot egyeztetni az alábbi elérhetőségeken lehet:

Sterner Zoltán: 06/70 450 5637

Nagy István: 06/20 367 5191

 

A témáról bővebben a www.saferinternet.hu oldalon tájékozódhat.